Miért ilyen drága a kávé?

A Magyar kutatók a Brit tudósokkal összefogva azt tanulmányozták, hogy egy átlagos magyar háztartásba hány kilogramm kávé fogy el egy hét alatt. A tanulmány kitért arra is, hogy az elfogyasztott kávé mennyiség hogy hat a család közhangulatára. A hivatalos eredmények még nem érkeztek meg hozzánk de kaptunk egy két tippet merre találgathatunk addig is.
"Az eddig gyűjtött adatok alapján a kávé hiány egy háztartásban nagy százalékban okoz stressz megemelkedést a szervezetben még a házi kedvencek szervezetében is."
Nyilatkozta az egyik Brit tudós teljesen meglepődve a részeredményen.
" Amíg a Brit kollégák már hatodjára nézték át az adatokat addig mi magyarok a harmadik kávénkat ittuk."
Nyilatkozta a lapunknak nevetve az egyik nevesebb magyar kutató aki amióta interjút ad nekünk a harmadik kávéját issza. Az interjú csak egy órája kezdődött.
Az igazi kérdés viszont ezekből ered. Hogy képesek az emberek ilyen drágán megvenni a kávét? Hiszen kilója lassan ezerötszáz forint lesz. Hivatásos szakértő nem nyilatkozott nekünk de Kovácsné Nagy Ilonka néni szívesen válaszolt kérdéseinkre.
" Hogy miért ilyen drága a kávé? Hogy az uram dühös legyen Brüsszel Petikére és hogy a vegyes pálinka kelendőbb legyen a boltokban."
Mondta a lapunknak nagy komolyan Icuka néni majd még mosolyogva hozzá tett egy dolgot a nyilatkozatához.
" De mióta nem vesszük a márkás kávét csak az olcsó Tescosat azóta a macskánk Cirmi lelki békéje visszaállt normálisra. Hiszen inkább issza újra a vizet mint azt."
A lapunk itt feladta, hogy reális választ keressen a kérdésre. A riporterünk sírva könyörgött szabadságért. Megkapta.
Aki befejezte a cikket: Sós Károly az Anti Realista 0-24 újság tulajdonosa.