A NASA hallgat, a brit tudósok találgatnak, a helyi lakos kitálal. Újabb bizonyíték az idegenekre?
Brit tudósok egy igen fejlett technológiával rendelkező csapata Magyarországra látogatott. Mivel most először a történelemben nem Amerikában történt UFO-észlelés, hanem Magyarországon, és azon belül is Borsod megyében.
"Még nem tudunk semmi konkrétat mondani. Viszont a kutatást nem hátráltatja, hogy az eredmények eddig nem mutattak semmit."
Nyilatkozta lapunknak az egyik brit tudós, aki a frissen létrejött UFO-kutató és -elfogó projektben az egyik projektvezető.
"Én mondom, nem tudnak ezek semmit sem. Mászkálnak itt a fehér köpenyben meg ilyenek, de a nyilvánvalót nem látják. Csak el kellene menniük a Patak utcába, és ott van az UFO, amit keresnek."
Nyilatkozta lapunknak az egyik helyi lakos, Nagy Pál, vigyorogva. Riporterünk nem tudott tőle többet kérdezni, mivel valahová elment.
Stábunk már félúton feladta a reményt, hogy rendes választ kapnak itt bárkitől is. De egy dolgot ki tudtak deríteni. Azt, hogy a helyi lakosok nagyon is vendégszeretőek.
A cikket írta.: Nagy Éva, hivatásos újságíró.
A cikket jóváhagyta.: Sós Károly, az Anti Realista 0-24 lap tulajdonosa.